Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


ORSZÁGOS KÉKTÚRA
 
 
 
1093,6 km
Kezdve: 2000.08.26. 12,00
Befejezve: 2007.04.30. 14,00
 
 
 
Tar Zoltán; Tietze Nándor; Tóth Zoltán
 
 
 

 

 
Azon ötlettől vezérelve, hogy mind a hárman szeretünk túrázni, kitaláltuk, hogy „megcsináljuk” az Országos Kéktúrát. A kezdetekkor azt terveztük, hogy nyolc év alatt be is tudjuk majd fejezni. Szerettük volna, ha többen is csatlakoznak a baráti társaságunkból hozzánk, de sajnos ez csak „más fél” túrára jött össze, utána már nem sikerült vállalkozó szellemű társakra találni.
 

Itt most az emlékeinkben kutatva megpróbáljuk pár szóban felidézni az egyes szakaszokat.

 

 

I. túra; 2000.08.26.-27.
 
 
27. szakasz
Hollóháza – Bányi-nyereg (Sátoraljaújhely)
44,9 km
 
Tar Zoltán (Zoli)
Tietze Nándor (Nándi)
Tóth Zoltán (Toti)
 
 
Az első túra.
Nem tudtuk igazán, hogy mibe is vágtuk a fejszénket. Azt hittük, hogy pikk-pakk, pár év alatt ledaráljuk azt az 1000 kilométert, ami előttünk állt. Mivel a túrának nincs kötelező útiránya, ezért mi visszafelé kezdtük el. Az első pár kilométer az akkor még létező határon ment. Balra Szlovákia, jobbra Magyarország.
Maga a Zemplén az egyik legszebb hegységünk. Már itt is kezdtek megmutatkozni a kis „turpisságok” a természet részéről, hogy mik várnak majd ránk. A Nagy-Milicről lefelé olyan meredek út vezetett, hogy mire leértünk, alig éreztük a lábainkat.
A Fűzéri vár a legnagyobb élményt Totinak jelentette. Rengeteg fényképet készített róla, hogy Csenge is láthassa.
Az estét sátorban töltöttük, egy elhagyatott vasúti töltés mentén. Ekkor még egy kétszemélyes sátorban húztuk meg magunkat. Volt egy társunk is az első nap végén. Egy kiskutya csatlakozott hozzánk, akit az istennek se tudtunk levakarni magunkról. Ezen az estén kezdődött az a „szórakozásunk” is, melyből később hagyomány lett. Mégpedig az, hogy Roland barátunkat minden túra, minden estéjén, telefonon vagy SMS-ben zaklattuk. Tudjuk, hogy Ő ezt nagyon szerette, és kifejezetten vártai is már a későbbiekben!
Másnap reggel az első faluban, - Kishután – egy nagyon kedves kis panzió udvarára kéredzkedtünk be, hogy megreggelizzünk. A tulajdonosnő nagyon rendes volt velünk, de később, mikor túra nélkül Totiék visszamentek, jól leszedte őket.
A második nap este már alig álltunk a lábunkon. A Bányi-nyeregtől pedig még volt néhány kilométer Újhelyig. Stoppal azért megoldottuk a dolgot és így jutottunk be a városba.
Hazafelé Sárospatakon megálltunk egy étteremnél enni egyet. Annyira fájtak a lábaink, hogy menni alig bírtunk. Úgy mentünk, mint ha egy homokos party kezdő, de aktív résztvevői lettünk volna.

Hát így indult az egész OKT a részünkről és még mindig több mint 1000 kilométer volt előttünk.

 

II. túra; 2000.11.30.-12.02.

  
26. szakasz
Bányi-nyereg (Sátoraljaújhely) - Boldogkőváralja
50,9 km
 
Barta Roland (Roli)
Tamasi Tamás (Tomi)
Tamasiné Zsanett
Tar Zoltán (Zoli)
Tietze Nándor (Nándi)
Tóth Zoltán (Toti)
 
 
Erre a túrára két kocsival mentünk, és kocsikat Boldogkőváralján, a helyi plébánosnál tettük le. Onnan két átszállással és több óra vonatozással jutottunk el Sátoraljaújhelyre. Az első éjszakát itt töltöttük a Kossuth turistaházban. Este pizzáztunk egy nagyot és hallgattuk Rolit, hogy szidja a szocreál pizzériát.
A túra – mint mindig – most is nagyon szép volt. Annak ellenére, hogy december volt, hét ágra sütött a nap. Az egyetlen szépséghibája az útnak csak az volt, hogy a „penye” társaság nem bírta a strapát. Útközben szépen lassan Roli, Tomi, Zsanett, majd később Zoli is leszakadt, levágva az utat a szállásig. Háromhután aludtunk egy falusi vendégfogadóban, ahol sztrapacskával vártak minket. Itt jegyzem meg, hogy már ekkor észrevettük Toti természetellenes ragaszkodását a telefonokhoz. Már az első túrán, is de utána a menetelésünkön, többször és többet beszélt Csengével, mint Zoli és én az összes túrát összevéve. Reggel, délelőtt, délben, délután, este, és ehhez még hozzá jöttek az SMS-ek!
Másnap már csak Toti, Zoli és szerénységem (ezen sorok írója, Nándi) indultunk útnak Boldogkőváralja felé. A többiek inkább Háromhután maradtak és busszal átvergődtek a kocsikhoz. Regécre érve már nekünk is elegünk volt a gyaloglásból, ezért Zoli vállalta, hogy busszal elmegy Kőváraljára, és a többiekkel együtt visszajön értünk. Mivel már semmi kedvünk nem volt hozzá, így a Regéci várat sem néztük meg, csak lentről. Amíg vártuk Zolit, a templom előtt, kártyáztunk, szivaroztunk, rádiót hallgattunk, és nagyon élveztük a napsütést és a gondtalan életet! Később vissza kocsikáztunk Boldogkőváraljára, megnézni a várat, de az bezzeg zárva volt! A hazaindulás előtt Roli kocsija felmondta a szolgálatot, ezért sárga angyalt kellett hívni hozzá. Csupa öröm az élet!

Erről a túráról elvileg készült az utókor számára videó is. Rejtély, hogy hol lehet.

 

III. túra; 2001.08.15-16.

 
23. szakasz
Putnok – Szarvaskő
54,9 km
 
Tar Zoltán (Zoli)
Tietze Nándor (Nándi)
Tóth Zoltán (Toti)
 
 
Putnokra vonattal mentünk fel. Mikor az állomásról elindultunk, a műúton vezetett a jelzés. Ezen felbuzdulva gyaloglás közben stoppoltunk. Szerencsénk volt, mert meg is állt egy fickó és elvitt minket Upponyig. Onnan viszont már menni kellet. Bánkútra érve már alig vártuk, hogy ihassunk egy jó sört. Ami aztán kettő lett. Toti bemutatót tartott, hogy milyen is egy eszkimó, ha leveszi a pólóját. Itt találkoztunk először olyannal, hogy a mi térképünk és a valóság nem egyezett. Annak idején még keresztül lehetett menni az Őserdőn, de mára már teljesen lekerítették. A jelzést persze csak ímmel-ámmal festették újra. De mivel nem ez volt az első utunk erre, így ezt is megoldottuk és megtaláltuk a helyes irányt.
Az éjszakát a Cserepes-kői barlangszálláson töltöttük. Tábortűz, kaja, bor, szivar. Mindösszesen csak ennyi kell a boldogsághoz, és mit ad isten, ezek voltak is nálunk. A barlang elég jól rendbe volt rakva, és nagyszerűen éreztük magunkat. Bár egy kicsit bánkódtunk, hogy januárban Zámbó Jimmy fejbe lőtte magát, de egy pohár borral túltettük magunkat a fájdalmunkon. Késő este pár turista érkezett még a barlanghoz, de amilyen aljasak voltak, nem cigiztek, nekem pedig már nem volt mit szívnom.

Reggel korán elindultunk. Lekanyarodtunk a Pes-kő sziklához és a Tar-kőhöz is, mert ezekről a helyekről a legszebb a kilátás a Bükkben. A Tar-kőnél annyi ember volt, hogy szinte mozdulni se lehetett. Majd a Bél-kő mellett lebandukoltunk Bélapátfalvára. Az apátságot is megnéztük, mert pont akkor nyitották ki másoknak, mi meg ezt kihasználtuk és beosontunk. Innen már csak egy „ugrás” volt Szarvaskő. Bár útközben a Gilitka-kápolnánál lepihizve úgy éreztük, hogy innen már soha nem mozdulunk, azért valahogy csak sikerült elérnünk a célt. 

 

IV. túra; 2001.08.19.
 
 
22. szakasz
Sirok – Szarvaskő
17,5 km
 
Pilisi Csenge (Csenge)
Tóth Zoltán (Toti)
Tietze Nándorné (Rita)
Tietze Nándor (Nándi)
 
 
Három napra rá az előző túrára úgy gondoltuk, hogy ezt a pici szakaszt gyorsan lezavarjuk. Ez egy elég rövid kis túra lett volna, úgy távolságra, mint időre. Ezért jöttek a lányok is. Eredetileg Zoli és Ildikó is jött volna, de valami közbejött nekik. Így csak Zoli füzetét vittük magunkkal és pecsételgettünk neki is.

Amilyen rövid kis út volt, olyan lassan is haladtunk. A lányok szinte sportot űztek abból, hogy minél tovább tartson a túra. Szamócát szedtek, beszélgettek, és nagyon ráérősen korzóztak. Bár mire Szarvaskőbe megérkeztünk már megváltás volt nekik a buszmegállóban ülni és várni a buszt. 

 

V. túra; 2001.11.30-12.02.
 
20-21. szakasz
Mátraverebély – Mátraháza – Sirok
47,8 km
 
Tar Zoltán (Zoli)
Tietze Nándor (Nándi)
Tóth Zoltán (Toti)
 
 
Az egyik kedvenc túránk!
Mátraverebélyre Karesz öcsém vitt el minket. Onnan indultunk neki a Mátrának. A Verebélyi vasútállomáson gyorsan megkajáltunk, majd indultunk felfelé. Az Ágasvári turistaháznál olyan „kedves” volt a gondnok nő, hogy remélem azóta már elvitte egy lavina. Csak annyit kértünk tőle, hogy odabent leülhessünk 10 percre. Na ezt nem lehetett, mert felújítás alatt volt a ház! Természetesen senki nem dolgozott, mert hétvége volt.
Első éjjel Mátraszentistvánon volt a szállásunk megrendelve. Aranyos, rendes szoba volt, de sajnos nem fűtöttek be kellően a háziak, és egy kicsit hűvös volt. Gyorsan átrendeztük a szobát, összehúztuk az ágyakat, és elmentünk a háziak éttermébe vacsorázni. Este nagy erőkkel ment a kártyacsata és a tv nézés.
Másnap egy gyors reggeli az étteremben és indultunk is tovább Kékes tetőre. Útközben betértünk a Galya-tetői nagyszállóba, ahol elég furcsán néztek ránk. Talán sejtették, hogy nem szobát akarunk kivenni, hanem csak melegedni akarunk. Felérve a csúcsra, felmentünk a TV toronyba, megittunk egy pálinkát, majd elindultunk a szállásunkat megkeresni. Kékesen volt foglalva szoba egy turistaházban, de mikor megláttuk, hogy milyen állapotú az épület, inkább kerestünk egy másik lehetőséget az alvásra. A szanatórium szállójában kibuliztunk (konkrétan Zoli alkudozott a szobaasszonnyal) egy háromágyas szobát, de csak két főre kellett fizetni. Itt is ezerrel ment a kártyázás és a tv nézés. Igazi királyok voltunk.

Harmadnap aztán szépen lecsorogtunk Sirok irányába a Mátrából. Ez volt az egyetlen olyan túra a nyolc év alatt, amikor hóban kellett gyalogolni. Pedig mára már hagyomány lett abból, hogy minden év novemberének utolsó hétvégéjén elmegyünk túrázni, (vagy egy-két héttel később, már decemberben) és volt eső, hideg, meleg, szél, napsütés, minden időjárási körülmény, de hó csak ezen a túrán. Sirokba Ricsi öcsém jött el értünk, és hozott haza minket. Egy hétvége alatt keresztül szeltük a Mátrát! 

 

VI. túra; 2002.04.13-14.
 
24/a. szakasz
Aggtelek – Putnok
30,0 km
 
Tar Zoltán (Zoli)
Tietze Nándor (Nándi)
Tóth Zoltán (Toti)
 
 
Mivel a Putnok és Boldogkőváralja közötti rész eddig még kimaradt, ezért úgy döntöttünk, hogy vissza kellene térni erre a vidékre.
Ricsi öcsémet vettük rá arra, hogy felvigyen minket Aggtelekig. Az út nem tűnt túl hosszúnak, de azért két naposra terveztük, úgy hogy Gömörszőlősön foglaltunk szállást. Gömörszőlős egy hihetetlenül aranyos falu. Nem túl sokan lakják, és nagyon tiszta, nagyon szép. Van egy szabadtéri múzeuma, ahol szekerektől kezdve, minden féle régi mezőgazdasági eszközöket is bemutatnak. Mivel jó tempót mentünk, ezért nagyon hamar ide értünk. Megnéztük a szállást, ami nagyon jól nézett ki. Ennek ellenére úgy döntöttünk, hogy tovább megyünk, mert azzal a tempóval, amit addig hoztunk, kényelmesen végig tudunk majd menni Putnokig. Neki is indultunk. Mire késő délután Putnokra értünk, már olyanok voltunk, mint a mosott rongy. A vasútállomáson sokáig tanakodtunk, hogy haza vonatozzunk, vagy Putnokon keressünk szállást? Ez utóbbi mellett döntöttünk. Több telefonálás után, találtunk is egy panziót, ami árban és minőségben is megfelelő volt. Sajnos az állomástól jó messze volt. Este egy jó zuhany, kaja, tv, és az elmaradhatatlan kártya volt a program.

Másnap reggel egy korai vonathoz kimentünk, és mint akik jól végezték dolgukat, szépen hazajöttük. A történethez még annyi hozzá tartozik, hogy a reggeli vonatra való várakozáskor csináltunk még néhány fényképet. Megkértünk egy fiatal srácot, hogy csináljon már rólunk egy képet, amin közösen rajta vagyunk. A koma annyira járatos volt a fényképezés területén, hogy fordítva, maga felé tartva a fényképezőt, akart minket lefotózni. Végül sikerült elmagyarázni neki, hogyan is kell fényképezni. 

 

VII. túra; 2002.06.15.
 
24/b. szakasz
Bódvaszilas – Aggtelek
31,7 km
 
Tar Zoltán (Zoli)
Tietze Nándor (Nándi)
Tóth Zoltán (Toti)
 
 
Megint egy gyors, egy napos túrának vágtunk neki. Bódvaszilasról Aggtelekre kellett volna mennünk, de mi csak Jósvafőig túráztunk. Onnan már nem volt több pecsételő hely Aggtelekig, ezért azt a rövid szakaszt kihagytuk. Azért van bennünk egy kis becsület és 2006 decemberében bepótoltuk.
Ezen a túrán érintettük a Derenk nevű helységet. Ez egy mára már teljesen kihalt falu. Egy rom község. Néhány düledező ház jelzi csak, hogy valaha itt egy település volt. A temetője viszont nagyon szépen rendbe volt téve, egy új kápolnát is építettek a valaha itt élt emberek leszármazottai.
Azért mire Jósvafőre értünk, már megint éreztük rendesen a lábainkat. Le is ültünk az egyik barlangból feltörő patakhoz a lábainkat hűsíteni. A víz olyan hideg volt, hogy szinte teljesen elfagytak a lábujjaink.

De ami a lényeg volt, hogy már csak egy szakasz volt előttünk, hogy összekössük a Mátraverebély és Hollókő közötti szakaszt. 

 

VIII. túra; 2002.08.23-25.
 
25. szakasz
Bódvaszilas – Boldogkőváralja
65 km
 
Tar Zoltán (Zoli)
Tietze Nándor (Nándi)
Tóth Zoltán (Toti)
 
 
Majdnem napra pontosan két éve kezdtük el bejárni a Kéktúrát. Sokat haladtunk már, de még rengeteg kilométer volt előttünk.
Egy nagyon kellemes három napos túrának néztünk elébe. Már amennyire kellemes lehet egy fél négykor induló vonattal nekivágni.
A vidék  gyönyörű, az idő kitűnő volt. Sőt! Talán még egy kicsit túl meleg is. Azért a hálózsákot, a sátrat, a kaját és minden mást a hátunkon cipelni nagy hőségben nem volt mindig öröm.
Rakacaszenden kinyittattuk a templomot, mert azt olvastuk róla, hogy nagyon szép freskó maradványok vannak benne. Tényleg jól néztek ki és több száz évesek. Útközben Irotán láttunk egy udvart, ahol struccokat tartottak. Erre a nagy ijedelemre gyorsan megittunk egy sört, és mentünk is tovább. Egyszer csak jött velünk szembe egy turista srác. Pár szót beszélgettünk vele. Mikor kiderült, hogy ő is kéktúrázó, megkérdeztük tőle, hogy mikor kezdte, honnan, jön, meddig megy, stb. Azt mondta, hogy egyben darálja le az egészet! NORMÁLIS?
Az első éjszakát Nyéstán töltöttük. Erről a faluról annyit kell tudni, hogy nincs se posta, se bolt, se kocsma. Semmi sincs. Előzetesen felhívtuk a polgármesteri hivatalt, hogy hol tudnánk majd felverni a sátrat. Nemes egyszerűséggel közölték, hogy a hivatal udvarán. A WC-t meg majd nyitva hagyják nekünk. Ez így is történt. Este természetesen nyomtuk a kártyát késő éjszakáig. Majd másnap folytattuk az utunkat.
Továbbra is nagyon kellemes vidéken jártunk. Mielőtt Fancsalra beértünk, egy nagyon szép pincesor előtt vitt el az utunk. Csak egy hibája volt, hogy egyik sem volt nyitva.
Fancsalon is érdekes volt a szállásunk. Mikor az egyik kocsmában megkérdeztük, hogy hol lehetne felverni a sátrat, azt mondták, hogy művelődési ház előtt. Ez volt gyakorlatilag a falu parkja. Csináltunk egy kis tüzet és szalonnasütés közben megint csak ment a zsuga.

Harmadnap még mindig volt előttünk jó néhány kilométer Boldogkőváraljáig. Gibártnál átkeltünk a Hernádon, megnéztünk egy betonkerítéssel körül vett zsidó temetőt, és szedtük a lábunkat, hogy minél hamarabb megérkezzünk a vasútállomásra. 

 

IX. túra; 2002.11.29.-12.01.
 
18-19. szakasz
Mátraverebély – Nógrád
122,9 km
 
Tar Zoltán (Zoli)
Tietze Nándor (Nándi)
Tóth Zoltán (Toti)
 
 
Na, ez a túra több mindenben első volt.
Először is azért, mert erre a túrára vásároltunk egy új, három személyes sátrat. Valahogy sokkal jobban elfértünk ezek után, mint előtte. A régi kétszemélyes sátor már csak egy túrán került elő, a legutolsón. De erről majd ott.
A következő elsősége az volt, hogy eddig mindig megúsztuk az esőt. Itt viszont esett rendesen.
A harmadik elsősége pedig abban állt, hogy nagyon sokat mentünk a pecsételő helyek között kocsival.
Mielőtt Hollókőre értünk volna, az út mentén találtunk egy csárdát. „Bableves csárda” névre hallgat. Úgy döntöttünk, hogy kajálunk egyet. A konyhája nagyon jó volt, az adagok nagyok voltak, és az ára is normális szinten mozgott. Szóval egy nagyon szuper hely.
Hollókőt elhagyva, egy Pusztavárhegynek nevezett részen aludtunk. A sátor nagyon jó volt, mert egész éjjel esett az eső, de jól bírta. Mivel másnap reggel is nagyon rossz volt az idő, ezért úgy döntöttünk, hogy inkább kocsival folytatjuk az utunkat. Ennek köszönhetően elég nagy szakasszal sikerült végeznünk.
A második estét Magyarkúton töltöttük. Először egy étterem-panzióban próbálkoztunk, hogy sátorozhatunk-e az udvaron? De a tulaj, vagy vezető srác tök részegen olyan árat mondott a sátorhelyért, hogy inkább tovább álltunk. Utána egy turistaszállóban – ahova éppen egy csoport érkezett - kérdeztük meg, hogy az udvaron felállíthatjuk-e a sátrat? A gondnoknő csodálkozva nézett ránk és csak annyit mondott: „Inkább nem mondom meg, hogy mit gondolok magukról. De ha akarják, verjék fel.” Szerencsénkre az étkezőt használhattuk, így nagyon kényelmesen tudtunk kajálni.
Utolsó nap még elsétáltunk a Rockenbauer kopjafához. Még is csak ő volt az, aki a leghíresebb túrázóként végig járta a Kéktúrát. 

 

 

 

X. túra; 2003.11.06.-08.
 
15-16-17. szakasz
Nógrád – Rozália téglagyár
85,3 km
 
Tar Zoltán (Zoli)
Tietze Nándor (Nándi)
Tóth Zoltán (Toti)
 
 
Majd egy év telt el, hogy nem mentünk egyetlen szakaszt se a túrából.
Ezen a túrán fejeztük be az Északi középhegységet, és keltünk át a Dunán.
Kocsival elmentünk Nagymarosra, majd onnan vonattal utaztunk vissza az induló ponthoz. A Királyréten keresztül mentünk fel a Nagy hideg hegyre. Pontosabban a Királyrétig gyalogoltunk, majd ott egy étterem felszolgálóját rávettük arra, hogy ameddig csak lehet, vigyen fel minket a Nagy hideg hegyre. Ott a turistaházban kb. két órát pihiztünk. Késő délutánra értünk vissza Nagymarosra. A Duna parton kerestünk egy kellemes helyet a sátor felállítására.
Másnap komppal átmentünk Visegrádra. Felmentünk a várba, majd a királyi palotába is, és megnéztük az összes kiállítást. Innen megint autózásossá vált a túra. Ahova csak lehetetett kocsival elmentünk, és csak az utolsó pár métert, kilométert tettük meg gyalog. Estére értünk Dobogókőre. A honvéd szálló turista szállásán kivettünk egy szobát, és azt hittük, hogy egy kellemes este vár ránk. Szépen beboroztunk, néztük a tv-t, és jól éreztük magunkat. Egyszer csak betoppant a Duna néptánc együttes. Ekkor elszabadult a ”pokol”. Lett ott akkora ivászat, hogy no még! Eleinte nem örültünk nekik, de mikor egy üveg Jägerrel kínáltak minket, akkor már megenyhültünk. Hajnalig ment a kártyázás velük. Miután lefeküdtünk aludni, ők még tovább folytatták a bulizást. Na ez már megint nem igazán tetszet nekünk.
Harmad nap felsétáltunk a csúcsra. Az idő nagyon szép volt, de mi annyira nem tudtuk értékelni, mert a fejünkben viszont még köd volt.
Erről a túráról még annyit, hogy a második nap itt volt az egyik legszebb és egyben legfélelmetesebb élményünk is. Buda felett az erdőben, - egy alig szélesebb ösvényen, mint a kocsi, - vágtunk keresztül. Jobbra lefelé meredek part, balra felfelé ugyan ez, természetesen már csont sötétben. Tolatni, vagy megfordulni esélyünk se lett volna. Viszont az éjszakai kivilágított városra gyönyörű kilátás nyílt! 

 

 

 

XI. túra; 2004.09.11.-13.
 
11.-12.-13.-14. szakasz
Rozália téglagyár - Koldusszállás
101,5 km
 
Tar Zoltán (Zoli)
Tietze Nándor (Nándi)
Tóth Zoltán (Toti)
 
 
Ismét jó sok idő eltelt, hogy újra bakancsot húztunk a lábunkra. Sajnos itt a Dunántúli szakaszokat már nem lehetett 1-2 napos túrákkal megoldani. Minél távolabb voltunk Egertől, annál többet kellett szervezgetni, tervezgetni, az utat. Főleg, hogy hova lehet kocsival elmenni pecsételni, és hova kell feltétlenül gyalogolni.
Ezen a túrán az elejét kocsival ledaráltuk Kesztölcig, pontosabban a Klastrompusztáig. Az a hely annyira megtetszett nekünk, hogy azt választottuk második éjszakai szállásunknak. Letáboroztunk és visszamentünk Kesztölcre, mert nem kerülte el a figyelmünket azaz apróság, hogy egy szép hosszú pincesor előtt vezetett ide az út. Találtunk is olyat, ami nyitva volt, így nem maradtunk estére szárazak.
Ahol a sátrat felvertük, ott rajtunk kívül volt egy Budapesti természetjáró társaság is (talán a III. kerületi), akikkel egészen jól összehaverkodtunk. Volt köztük egy fickó, aki egész Európát motorral túrázta be. Késő estig ment a duma és a borozás. Ez utóbbi annyira jól sikerült, hogy még a sátorban is ment a „dizsi”.
A Klastrompusztáról annyit kell tudni, hogy Boldog Özséb itt alapított rendházat, még az 1200-as években. Annak idején sok remete élt erre. Ezeket összegyűjtötte és velük tette mind ezt. A kolostor romjai, bár elég rossz állapotban, de még mindig láthatók.
Harmad nap, keresztül mentünk Pusztamaróton. Egy nagyon szép kis hely. Az érdekessége az, hogy a Mohácsi vész után a magyarok ide menekültek. A törökök utánuk jöttek és itt több embert mészároltak le, mint előtte a csatában. Egy emlékmű van felállítva, emlékeztetve az utókort erre az eseményre. 

 

 

 

XII. túra; 2004.11.26-29.
 
9.-10. szakasz
Koldusszállás - Zirc
115,9 km
 
Tar Zoltán (Zoli)
Tietze Nándor (Nándi)
Tóth Zoltán (Toti)
 
Ismét eljött az ideje a szokásos téli túránknak. De ez most más volt mint a többi. Ez volt az OKT alatti leghidegebb túránk.
Tatabánya mellől a Koldusszállástól indultunk. Más elég sötét volt mikor kerestük a pecsétet. Oda kocsival nem lehetett felmenni, csak gyalog. A vissza úton Toti megjegyezte, hogy mennyi autó jár erre az erdőben, ilyen félreeső úton. Mint pár perc múlva kiderült, ez azért volt, mert az M1-es autópálya ott megy keresztül.
Várgesztesen aludtunk egy tisztáson. Éjjel mínusz nyolc fok körül volt a hőmérséklet. Ez már egy igazi téli túra volt! Este raktunk egy nagy tüzet, és annál melegedtünk. Éjjel turisták „tömege” járkált arra, egészen reggelig. Mint kiderült éppen egy éjszakai teljesítmény túrát szerveztek arrafelé.
Másnap a kocsit Várgesztesen hagytuk, és neki indultunk az útnak. Mórig szépen el is gyalogoltunk, onnan pedig busszal mentünk Isztimérre. Ahogy a faluból kifelé ballagtunk, már kezdett besötétedni és egy pincesor előtt vitt el az utunk. Az egyik borházából fény szűrődött ki. Összeszedtük minden bátorságunkat, és bementünk megkérdezni, hogy van-e ott jó bor eladó? Szerencsénkre volt. A tulaj egy barátjával poharazgatott éppen. Meg is hívtak minket, és még vettünk is jó féle Isztiméri Ezerjót. A tulaj haverja persze folyamatosan azzal jött nekünk, hogy milyen kár, hogy ilyen későn járunk erre, mert feljebb neki is van pincéje és ott is megkínált volna minket pálinkával. Aztán még is csak vissza mentünk hozzá is. Tényleg jó pálinkája és bora volt. Eme pici intermezzo után, mely nem volt több két óránál és néhány lityi bornál, folytattuk az utat. Mivel már teljesen besötétedett, kerestünk egy helyet, ahol a sátrat felállítottuk és Toti meg én nekiláttunk kajálni. Zoli viszont olyan fáradt volt, hogy végig dőlt a sátorban és már aludt is.
Harmad nap egész rendes menet várt ránk Jásdig. Az utolsó kilométereket busszal tettük meg, aminek az lett a vége, hogy kimaradt egy pecsételő hely. Pár héttel később kocsival mentem oda vissza csak azért az egy pecsétért. Jásdon már egy panzióban aludtunk. Van itt egy honfoglalás kori földvár és egy kálvária. Azokat még azért megnéztük, majd másnap busszal visszamentük Várgesztesre a kocsiért, és így jöttünk haza. 

 

 

 

XIII. túra; 2005.05.11-15.
 
5.-6.-7.-8. szakasz
Zirc - Tapolca
118,8 km
 
Tar Zoltán (Zoli)
Tietze Nándor (Nándi)
Tóth Zoltán (Toti)
 
 
Az utolsó előtti túra.
Hogy időben jól jöjjünk ki, első nap Káptalanfüreden aludtunk, és másnap reggel onnan mentünk busszal Zircre. Az alvás elég „jól” sikerült, mert este annyi pálinkát megittunk, hogy – már elnézést a kifejezésért – lefekvéskor egyszerre mind a hárman sugárban hánytunk. Másnap reggel nem volt valami jó érzés felkelni. Zoli még a buszon is rosszul lett, de erre az esetre szerencsére volt nála zacskó.
Mikor Zircről elkezdtünk gyalogolni, már egészen rendbe jöttünk. Szépalmapusztán ráleltünk egy gyönyörű kis arborétumra. Onnan felmásztunk a Kőris hegyre, majd Németbányáig mentünk. Ott a központi kocsmában megszakítottuk az utunkat, és kinéztünk egy buszt, ami Városlődre ment. Ott a kempingben éjszakáztunk.
Következő nap az erdőben találkoztunk néhány favágóval, akik közül az egyiket rávettük, hogy vigyen el minket a Kab hegyre. Spóroltunk vagy 10 kilométert. A Kab hegyen volt néhány barlangász, akik megmutattak nekünk egy hevenyészett kiállítást az eddigi barlangász munkájukról. Onnan lecsorogtunk Nagyvázsonyba, majd mentünk tovább Szentbékkálla irányába. Mire odaértünk, már nagyon-nagyon elfáradtunk. Szerencsére találtunk egy kocsmát-panziót, ahol az udvaron felverhettük a sátrat. Egy nagyon kellemes kis hely volt. Tuti tűzrakóval, zuhanyzóval, és mindennel, ami három megfáradt turistának kell.
Egy nagyszerű éjszaka után kipihenve keltünk megint útra. Innen már egyre lelkesebbek voltunk, mert egyre közelebb kerültünk a Balatonhoz. Útközben láttunk egy érdekes természeti jelenséget. Egy úgy nevezett jégbarlangot. A Szent-György hegy oldalában van. Sajnos nem lehet be menni, de a hideg levegő áramlását nagyon jól lehet érezni. Nagy nehézségek árán eljutottunk Keszthelyre, majd onnan Hévízre. Ott szerettünk volna aludni a kempingben. Mikor azonban megtudtuk, hogy mennyi a sátorhely és a személyenkénti szállás díj, úgy döntöttünk, hogy inkább megpróbálunk visszajutni Káptalanfüredre, s ott alszunk. Hévízről busszal mentünk Tapolcáig, onnan vonattal Balatonfüredig, majd megint busszal Alsóörsig (ekkor már éjfél volt), majd gyalog Káptalanra. Nem semmi volt! 

 

 

 

XIV. túra; 2007.04.27.-30.
 
1.-2.-3.-4. szakasz
Írottkő-Tapolca
215,3 km
 
Tar Zoltán (Zoli)
Tietze Nándor (Nándi)
Tóth Zoltán (Toti)
 
 
Pár nap híján két év telt el az utolsó túra óta. Mivel már nem nagyon szerettünk volna ide a Dunán túlra visszajönni, ezért kitaláltuk, hogy biciklivel tesszük meg az utolsó szakaszt. De ez is jól meg lett részünkről keverve. Első nap elmentünk először Kőszegre. Ott letettük a bicikliket, majd lekocsikáztunk Keszthelyre. Vonattal (ami az indulás előtt már csak ránk várt), visszamentünk Kőszegre, és onnan feltekertünk az Írott-kőre. Mire felértünk már tíz óra felé járt az idő. A sátrat a kilátó teraszán állítottuk fel. A sátor állítás feladata Zolit illette. Egyszer csak lekiabált a kilátóból, hogy „ügyesen” a régi kétszemélyes sátrat tettem be. Így az utolsó túrán abban a szűk sátorban kellett aludnunk, amivel kezdtük az egész túrát. Zoli olyan fáradt volt, hogy rögtön beájult, de Toti és én még neki álltunk tüzet rakni és vacsorát készíteni. Éjjel fél egykor tértünk nyugovóra. Másnap reggel kezdődött az igazi tortúra. Az elején nagyon jól mentünk, de kb. 50 kilométer után Zoli, és a biciklije megadta magát. Ezért egy hosszabb pihenő után úgy döntöttünk, hogy Zoli egyenesen Sárvárra megy, míg Toti és én folytatjuk az utat, és majd ott találkozunk. Így is lett. Mire Sárvárra értünk, Zoli is kipihente magát annyira, hogy újra nyeregbe tudott pattanni. Bár még ezután is volt olyan rész ahol külön váltunk, de azért összességében több mint 100 kilométert tettünk meg aznap. Az esti szálláshelyünk nagyon gyatra volt. Egy olyan kempingbe voltunk, ahol semmi nem volt. Se egy pad, asztal, stb. Szerencsénkre portás se volt, így reggel fizetés nélkül tudtunk távozni. Nem is ért egy forintot se a hely.
Az utolsó Kéktúrás napunknak vágtunk neki. Már csak az a cél volt előttünk, hogy Keszthelyre érjünk. Zoli teljesen rendbe jött, a változatosság kedvéért ezen a napon én nem bírtam annyira. De a lényeg az volt, hogy délután kettőre megérkeztünk a kocsihoz. Ezzel az utolsó kilométereket is befejeztük a túrából. Visszamentünk a kocsival Káptalanfüredre, mert úgy döntöttünk, hogy egy vacsorával megünnepeljük, hogy végre vége.
30.-án délelőtt indultunk útnak hazafelé, magunk mögött hagyva nyolc év és több mint ezer kilométer gyötrelmeit. 

 

 

 

Utószó
 
 
A tervünket sikerült teljesítenünk. Nyolc év alatt végig jártuk a Kéktúrát. Bár többször is előfordult, hogy „csaltunk” a megtett úton, azért mind a hárman büszkék vagyunk a teljesítményünkre. Sokan a negyedét sem tudták volna annak megcsinálni, amit mi megtettünk.
A 14 OKT-s túra mellett ezen időszakban azért jártunk máshol is túrázni. Jártunk az Alacsony Tátrában, a Suha Belában, jártunk a Chopokon, voltunk közösen a bükkben téli túrán sátorozva (mínusz 13 fok volt akkor éjjel Nagyvisnyó mellett!), Aggteleken, amik hirtelen az eszünkbe jutnak. És ezek mellett még mindenkinek megvoltak a külön kis útjaik, túráik, másokkal, másfelé.
Ezért mielőtt bárki is pálcát törne felettünk, hogy mi nem csináltuk rendesen ezt végig, nézzen magába, és ha többet tud felmutatni a természetjárás tekintetében 30-38 évesen, akkor szólhat egy szót. Bár minket az se fog érdekelni, hiszen ezt nem másoknak, hanem magunknak csináltuk. A természet, az erdő, a „kaland” kedvéért és nem utolsó sorban a barátságunkért.
A nyolc év alatt velünk és családjainkkal is sok minden történt. Építkezések, gyerekek születése, iskolakezdések, munkahelyek változtak, utazások, és még rengeteg minden, amit nem is lehetne mind felsorolni. Még is hármunkat a közös cél, hogy végig csináljuk, és a barátság összetartott.
Néhány apróság mellett is kitartottunk nagyon sok túra alkalmával. Ilyenek voltak például a fejkendők, a kártya, Toti zöld kapucnisa, Zoli „világvevő” rádiója, a fém pálinkás poharak, a kocsmai Hubertus-ok és még sok-sok apróság.
És hogy ezek után mit fogunk csinálni? Vannak terveink. Például kerékpárral körbe biciklizni a Balatont, vagy végig csinálni a Tiszai vízi túrát, pár szót már beszéltünk az alföldi Kéktúráról és a dél-dunántúliról is, esetleg az országos kerékpáros körtúra is szóba jöhet. Bár ezek közül mindre biztosan nem lesz időnk, lehetőségünk, energiánk, de azért egy kettőre még van esély. Annak idején arról beszélgettünk, hogy ezekre már a fiainkat is kellene vinni. Reméljük ez így lesz, és a gyerekeink is ilyenek lesznek, mint mi, és egyszer majd ők is a nyomdokainkba fognak lépni.
 
Eger, 2007.04.30.